Úgy kezdődött, hogy elhagytam - pontosabban eldobtam - a kulcsaimat, és haza szerettem volna menni. Tudtam mi vár rám, ezért meglehetősen feszült hangulatban siettem a kihalt hajnali utcákon. A kerítésen átdobva magam némi megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy a külső ajtót távozáskor - a nagy sietségben - elfeljtettem bezárni, így az úton felállított tervemet, miszerint először a műhelybe török be szerszámokért, módosítanom kell.

A mozgásérzékelős kültéri lámpa elég fényt adott a bejárat megvizsgálásához, lelki szemeim elött felvázoltam a zár és az ajtó kapcsolatának metszetét, kimértem a tervezett erőhatás bevitelének centrumát, majd megrúgtam az ajtót.

...és ismét   

...és megint

Reccs - mondta a keret, a zár csörömpölve hullott be a konyhába, miközben az ajtó nagy lendülettel belecsapódott a oldalfalba. Megvan. Huhh...bejutottam!

Gyors vizsgálat után megállapítottam, hogy nem is csináltam túl nagy rombolást, majd cigarettára gyújtva ízlelgettem a betörés élményét, ezt a számomra merőben új dolgot. Körülnéztem, hátha valamelyik házban felpattan egy villanykapcsoló, füleltem kicsit talán valahol a távolban szirénákat vélek felfedezni, de semmi.

...és most itt vagyok.

Elindítottam rég tervezett naplómat, hogy immár tapasztalt betörőként kilopjak ide néhány kis semmiséget. Akit érdekel túrjon bele a kupacba!